Ismét kicsit lemaradtam a naplóm írásával. A pozsonyi verseny harmadik napjára úgy lebetegedtem, hogy utána egy hétig "sajnos" még suliba sem mehettem. Fájt a torkom, lázas voltam, így írni sem volt kedvem.
A verseny szokás szerint most is a Tw Markizában lett megrendezve. Én U15-ben indultam és 3 meccset játszottam. A szervezés nem lett túl sikeres, mert például újrasorsolták a korosztályokat. Rosszul jártam, mert rögtön a későbbi negyedik helyezett Martin Setina-val mérkőztem. Jóval nagyobb és erősebb fiú ő nálam. Nagy tempót diktált amit én nem mindig tudtam felvenni. István azt tanácsolta, hogy váltsak ritmust, amit meg is tettem. Sajnos ez sem jött be. 3/0-ra vesztettem. Így 8-tól kifele játszottam.
Másnap Martin Kucera-val játszottam. Őt már jól ismerem, többször is játszottunk már. Most is megvertem 3/0-ra. Az első-második szettben jó labdamenetek voltak, de az utolsó szett felénél már teljesen feladta a játékot.
Az utolsó meccsem Lukas Levinski-vel volt. Nagy tempót diktáltam az elején. Neki azonban ez nagyon jól feküdt. Az első szett második felében ezt észrevettem és ehelyett szépen elkezdtem kényelmesen hátra löbbölgetni a labdát. Ezzel megleptem őt, nem nagyon találta fel magát az új helyzetben, de ha csak egy hibám is volt, akkor azt ő egyből ki is használta. Végül az első szettet sikerült 10/9-re megnyernem. A 2. szettben is ugyanezt folytattam, a pontos labdáimmal jól kiszorítottam és így meg is lett ez a szett is, sokkal könnyebben, mint az első. A 3. már nem volt kemény mert kondiban nem bírta a srác, de még ekkor sem volt szabad felvennem vele a kemény lapos játékot, mert feltámadt volna. Tehát három 3/0-ra győztem.
Végül tehát a 10-ik helyen végeztem, amivel nem vagyok túlzottan elégedett. Reálisan az 5-6 helyet szerezhettem volna meg, de kedves vendéglátóink átsorsolták a versenyt és így megszívtam. Nem baj találkozunk még. Én is megnövök még....
A verseny után Istvántól dícséretet kaptam, mert belülről megláttam, milyen taktikával tudok eredményesen harcolni a Levinski ellen, és ezt végig be is tartottam. Ez nagyon jól esett és büszke is vagyok rá!
Itthon pedig a videókat átnézve apámtól kaptam dicsérő szavakat az összképért, ahogy mozogtam, viselkedtem a pályán, illetve milyen tudatosan és jól összpontosítva tudtam játszani. Megkérdezte: TE... Nem véletlen a COLIN tanít téged ütögetni? (Talán látszik már melyik iskolához tartozom?)
Úgyhogy kellemes emlékként marad meg bennem ez a verseny, mert úgy látjuk elindultam azon az úton, amit helyesnek tartunk mindannyian, pontosan látom fejlődésem irányát és így sokkal könnyebb elviselni a mindennapi kőkemény melót.